Ferencz Lilla Izabel 




Álom vagy valóság?

Jött felém a tömeg.
Csupa szürke lelkű alak.
Az ár engem megölhet,
De feladnom nem szabad.

Majd, mintha ott se lettem volna,
Az út közepén,

Az emberek áthaladtak rajtam,
S felébredtem én.

Csak álmodtam!
Nyugtattam meg magam.
Elindultama dolgomra:
A házból kiléptem az utcára.

Emberek sokasága állt előttem,
S ütemesen haladt.
Jött felém a tömeg.
Csupa szürke lelkű alak...


Behunyom szemem, játszom, míg tehetem 

Esik, zuhog az arcomra,
Miközben kint ülök az ablakba'.
Mezítelen lábam himbálom,
Nagyon reszket, de nem bánom,
Meredek messze a sötétbe,
Egy utcalámpa gömbjére,
Fényében táncolnak a kövér cseppek,
Vidáman, vadul, bátran,hogy ne féljek,
Elfehéredett kezemmel a párkányt markolom,
Fejemben a másodperceket számolom,
Elindulok tíztől visszafele lassan,
Valahol egy távoli sziréna harsan,
Már tartok körülbelül a hatnál,
Ekkor még utánam kiálthatnál.
Messze innen új élet születik.

A kedvenc számom, a negyedik,
Hangosan, tompán csendül fel szivemben,
Az esőcseppek támadnak rám ridegen,
Már itt a három és a kettő, ujjaim feszülnek,
Odalent a kertben a fák csendben fülelnek.
Talpam megtámasztom a ház nedves falán,
Csúszik, felötlik bennem: nem is jó ötlet talán,
És most hirtelen messziről hallok egy hangot,
A zúgó zivatar nyomja el az éjjeli harangot,
Hajnali egyet üt az óra, lenézek ismét,
Meglátom mégegyszer az igazi mélység szinét.
Behunyom szemem, játszom míg tehetem,
Most a pillanat,mikor mindazt elfelejtem?
Elszántan emelem fejem a magosba,
Lehűlt arcom mártom a vizbe, a langyosba.
Majd repülök, mert ilyet is tudok,
Zuhanva az ég felé fordulok,
Mert még akkor is szomjazom az erőt,
A mindent megtisztitó nyári esőt.
Puff.
Már nem érzem, ahogy bőrömről peregnek
A cseppek, csak tudom, hogy így lehet.