Kortársaim versei

Bárdos Amy:

Ház, amiben élünk

Úgy döntöttem:
rólunk énekelek
hogy ér e valamit eldöntheted
elérünk valahová
valakivé válunk majd
ember szülte életünk éljük:


de a háború marad....

Itt állunk mind, szunnyad a gitár
elvétve a dob, haldokló a hang.

nehéz négy utat tettünk meg.
botladozva míg fájt
ránk talált a zene,
összeállt a ház.

ház amiben élünk
lerombolták százszor.
újra és újra építettük, hányszor... de hányszor.

poros küszöbön átlépve, üres volt a ház
annyi emlékünk itt ragadt,
minden ütemünk itt maradt.

visszajöttünk, hogy játszunk egy dalt.
egy utolsó szomorú dalt.
még egy hangfoszlányt majd.

máshol nem lenne érdemes,
mint ebben a házban,
a házunk jegyekkel teli
mik ott állnak a kottában.

ez a történet kotta nélkül szól,
bánatos örömzenénkből szült megrekedt dal.

elérünk valahová
valakivé válunk majd,
ember szülte életünk éljük,
de a dalunk megmarad.

Fehér Timi

Szürreális

Napsugaras szép jó estét,

Gyertyafényes naplementét,

Sárga ködben, félhomályban

Piros ég az éjszakában.

Puding fedte hegycsúcsok,

A viasz úton megcsúszok.

Idős ember délibábja,

Odamenni mind hiába.

Átlátszó függöny az ablakon

Lyukas pohár, az asztalon.

Havas táj a szavannákon,

Őrületes, komolyságom…

Fojtogat

Mint egy élő hulla.  levegőt.!

Lelkem fénye elhagyott. levegőt.!

Szemem csillogása elkopott. levegőt.!

Mosolyom kedve megfagyott, levegőt.!

Bájom színe beszürkült. Levegőt.!

Szívem tüze is kihűlt. Levegőt.!

Belül marcangol az érzés

Nehézzé vált a légzés. Levegőt.!

Levegőt.! levegőt.! Nem kapok levegőt.

Mellém szegődött a bú és fájdalom,

Én testem-lelkem átadom.

A harmónia engem messziről kerül,

A boldogság gondolata, fel sem merül

Mint egy élő hulla, ilyenné lettem

Többé már fel sem kéne kelnem.

Levegőt… nem kérek több levegőt.!

Vonzalom

Sétálok a ködben, félek

Gyönyörűek itt a lámpafények.

Sétálok a ködben, fázom

A távolban egy alak, látom

Sétálok, az alak mintha menekülne

Szeretné, ha tekintete elkerülne.

Lépteim egyre szaporábbak

A karjaim csak hadonásznak

Állj.!

Újra, sétálok a körben, magányosan

Az alak által már kíváncsian.

Sétálok a ködben, érthetetlen

Ki lehet ő? Fejembe férhetetlen.!

Ez az én helyem, erre nem jár senki.

Miért kell ilyen gyorsan menni.?

Biztosan csak eltévedt a szerencsétlen,

De hát akkor miért nem kéri segítségem.?

Sétálok a ködben, már ő is sétál.

Utolérem, de ő még mindig némán.

Sétálok a ködben, fáradok,

De én mindent ráhagyok.

Megáll, rám néz, megállok ránézek,

Nem szól semmit, valamit érzek

Ő újra sétál, én meglepődök,

Én haza megyek rímet költök.

Másnap sétálok a félhomályban,

Nincs az ismeretlen a láthatárban

Sétálok a féhomályban látom.!

Odamenni már nincs bátorságom

Elég.!

Odamegyek, mélyen a szembe nézek

De megszólalni, megint csak félek….

Lelki nyomorék

Ez most émelyítő érzés,
Fáj minden szó és nézés,

A végtagjaim remegnek,

A szemeim sem repesnek.

Könny folyik le arcomon,

Kit érdekel!? Nem tudom..

Lelki nyomor, semmi más

Belehalok nem vitás.!

----------------------------------

Ferencz Lilla Izabel 

Álom vagy valóság?

Jött felém a tömeg.

Csupa szürke lelkű alak.

Az ár engem megölhet,

De feladnom nem szabad.

Majd, mintha ott se lettem volna,

Az út közepén,

Az emberek áthaladtak rajtam,

S felébredtem én.

Csak álmodtam!

Nyugtattam meg magam.

Elindultama dolgomra:

A házból kiléptem az utcára.

Emberek sokasága állt előttem,

S ütemesen haladt.

Jött felém a tömeg.

Csupa szürke lelkű alak...

Behunyom szemem, játszom, míg tehetem 

Esik, zuhog az arcomra,
Miközben kint ülök az ablakba'.
Mezítelen lábam himbálom,
Nagyon reszket, de nem bánom,
Meredek messze a sötétbe,
Egy utcalámpa gömbjére,
Fényében táncolnak a kövér cseppek,
Vidáman, vadul, bátran,hogy ne féljek,
Elfehéredett kezemmel a párkányt markolom,
Fejemben a másodperceket számolom,
Elindulok tíztől visszafele lassan,
Valahol egy távoli sziréna harsan,
Már tartok körülbelül a hatnál,
Ekkor még utánam kiálthatnál.
Messze innen új élet születik.

A kedvenc számom, a negyedik,
Hangosan, tompán csendül fel szivemben,
Az esőcseppek támadnak rám ridegen,
Már itt a három és a kettő, ujjaim feszülnek,
Odalent a kertben a fák csendben fülelnek.
Talpam megtámasztom a ház nedves falán,
Csúszik, felötlik bennem: nem is jó ötlet talán,
És most hirtelen messziről hallok egy hangot,
A zúgó zivatar nyomja el az éjjeli harangot,
Hajnali egyet üt az óra, lenézek ismét,
Meglátom mégegyszer az igazi mélység szinét.
Behunyom szemem, játszom míg tehetem,
Most a pillanat,mikor mindazt elfelejtem?
Elszántan emelem fejem a magosba,
Lehűlt arcom mártom a vizbe, a langyosba.
Majd repülök, mert ilyet is tudok,
Zuhanva az ég felé fordulok,
Mert még akkor is szomjazom az erőt,
A mindent megtisztitó nyári esőt.
Puff.
Már nem érzem, ahogy bőrömről peregnek
A cseppek, csak tudom, hogy így lehet.




Mertem...De...Minek 

Mertem meghalni,
S most a semmiben lebegek,
Mertem meghalni,
Mertem én minden percben.
Hogy mi van itt? Káosz,
Mi sötét,üres szivemből előszökkent.

De miért vagyok ezen a helyen?
Önszántamból kerültem ide?
De mikor, s hol romlott meg,
De egyáltalán hogy, az életem?
Volt oka?Vagy csak kedvtelésből
Tettem ezt a mások által elítélt tettet?

Minek is haltam meg?
Hiszen, ha fölösleges vagyok a Földön,
-Minek is lennék hasznos a világnak?-
Minek tűnjek ki ezzel még rögtön?
Mert, ha nem kellettem, észre se vettetek,
Nem zavartam volna, de csak feküdtem a földön.

MINDEGY, MÁR MARADOK. JOBB ÍGY, NEKED, NEKEM.



Szeretlek, édes halál...

Szeretlek, édes halál,
Ahogy téged senki se szeret.
Hozzád bújnék, megölelnélek,
S remélem Te is engemet.

Mi összetartozunk,
Csak Te a másvilágon "élsz",
Én pedig itt,
S ezért oda lemenni kérsz.

Szeretlek, édes halál,
De ha ölelsz, félek tőled mégis,
Mert elviszel oda, hol a virágon
Nem csak harmat van, de vér is.

Szárítsd fel, élet
A vérveres cseppeket
A virágok szirmáról,
S csak harmatot hagyj meg nekem!

Szeretlek, ó, édes Halál,
De élni is szeretek.
Választani kell hát,
Mégis, kit feledjek?

----------------------------------

Lengyel Letícia Klára

Télbe takart temető

Hajnal, hallgasd hangomat

Halkan hagyom harcomat.

Csatám mára véget ért,

Nem haragszom vétkedért.

Gyakran győz, aki veszít

Földön fekszem, nem repít.

Testem kihűlt teljesen,

Fogy az időm végesen.

Télbe takart temető,

Egy utca, mely megmentő.

A magány a szerető,

De vajon ki lehet ő?

Árva hajós

A Világon bárhol élsz és bárki vagy 

Sok anya és apa gyermeke vagy.

Nem baj, ha egyike cserbenhagy

Az új vizeken vár a tengernagy.

...Tengeren túl a hajós Te vagy

Légy ma egy kicsikét boldogabb.

Evezz úgy,mint egy főhadnagy

Még akkor is, ha a tenger már befagy.

A szív szavának dobbanó dallama

Hová mész világ? Ne siess annyira!

Oly hamar tervezel, s váltod valóra.

Versenyben élsz, s nincs időd a faludra.

Nem hiányzik a régi múlt, szép élet,

Hol anya, apa s gyermek együtt élnek?!

Boldogság, gyere ma még vissza, kérlek.

Hová bújt el a szép oldalad ember?

Becsület, szeretet elveszett benned.

Nem te vagy már, kit egykor teremtettek.

Ki egykor feláldozta magát érted,

Hitte azt, hogy tudod, hogy mit kell tenned,

S segítőkész leszel, mint ahogy ő veled.

"Nézz mélyen magadba, s légy ki szeretnél

Ne másnak álarca mögé, rejtőzzél!

Apró dolgokban is örömet lelhetsz,

Zizzenő zenével oldjad fel lelked.

S várd a választ szaporán, érezd át

A szív szavának dobbanó dallamát."

Lüktessen benned eme dallam szava,

S ha érted e ritmust menj a szabadba.

Barátokkal együtt vagy s kisüt a Nap,

Jól érzed saját magad, boldogabb vagy.

Bízzál magadban, ne aggódj csak jó maradj

S másoknak is mutasd a helyes utat.

Ha így, egy csokorban elfér a világ,

Összetart jóban-rosszban s felkiált:

Boldogság, béke, szeretet erőt ád!

Régi múlt és szép élet visszaéled,

Anya, apa s gyermek újra együtt élnek.

Boldogság, maradj meg most már, kérlek!

Hol az én édesanyám?

Merre lehet az én édesanyám

Kihez forduljak, mikor gond jön rám?

Sírok...szívem összeszorultan vár,

Hogy mikor jön el az édesanyám?

Kiskoromban ismertem egy anyát,

Aki az én vérszerinti anyám.

Nevelni nem tudott...sok volt a gond,

Így a sötét intézetbe dobott.

Három éves lehettem, azt hiszem

Amikor megnyílt a fény előttem.

Sötétből hirtelen világos vált,

Kikerültem a börtön ajtaján.

Nevelőszülőkhöz kerülhettem,

Akkor ezt hittem: jó lesz ez a hely!

Sok minden jót megadnak én nekem,

Kivéve a szíves szeretetet.

Ezt hiányolom tizenöt éve

Kéne egy jó anya mindörökre.

De persze ez csak egy szép, jó álom,

Melyre várok, hogy valóra váljon.

Merre lehet az én édesanyám,

Kihez forduljak mikor gond jön rám?

Teljes szívemből szeretném ezt már,

Hogy most jöjjön el az édesanyám.

Ha szomorúság szorítja a szívedet...

Csend van...nem hallok semmit...csend,esik.

Magányosan elülve, elmerengve,

S nem érzek lelkemben semmit, semmit.

Esik...zuhog,tombol kinn a vihar.

De bent csend van, leges legbelül csend.

Nincs jókedv, tréfa csak a nyugalom zaklat.

Zavar...halk semmit sem szól, nem beszél.

Mélyet sóhajtva majd csak túl leszek rajta.

Ha szomorúság szorítja a szívedet,

Nincs mi megtörje ezt a rossz kedvet.

Szememből könnyek, felhőkből cseppek...

Arcomon gurulnak a könnyek, kinn csepereg.

Ha szomorúság szorítja a szívedet,

Nincs mit tenni csak várni kell, kell.

A vihar elmegy, lelked sem didereg.

Minden jóra fordul majd, egyszer...egyszer.




----------------------------------

Guti Andrea:

Szavak, furcsa gondolatok...

Szavak, furcsa gondolatok

néha csak a tett, ami biztos

kimondani dolgokat, mik a

fejedben születnek, megtörik

a néma csendet és olyan
érzéseket tárhatnak napvilágra,

mit csak az eszed gondol

nem a szíved világa.

történjen bármi, a szív mindig

felel a csend is uralkodik

feletted az érzés nem hagy el.