Nosticzius Árpád
Hétköznapi ribillió
- Száznyolcvan magas barna haj, zöld szem. Borostás arc. Kopaszodok? Azt még talán nem. - Mosolyog kínjában a tükörkép. Mintha egy pillanatra lesütné a szemét, hogy ne kelljen a saját szemébe nézni. - Alig húsz éves aki szemben áll veled, mégis öregnek tűnsz barátom. Vénnek, akár egy hetvenéves. Te vagy az Petikém? És lehet nemmel válaszolnék önmagam kérdésére. Rövid az élet. Az rövid, nem szabad elfásulni. Nem, nem, nem. - Halkan kicsusszannak a gondolatok a száján, ahogy nézi magát a kirakat üvegében. Körbe néz, hogy senki nem látta e. Az emberek érzéketlenül a földet bámulva mennek el mellette. - Létezek egyáltalán? Mi van ha nem? Mi van ha csak azt hiszem, hogy vagyok. Minek hinnék ilyet, ha ilyen az élet. Kevesebbel is beérném, mint az emberi lét. Lehetnék mondjuk mókus vagy egy fehér paripa, aki csak föl alá vágtat a végeláthatatlan sztyeppén. Ha egy kancát megkíván, az se baj. Csak gyorsan barátom és már ott se vagy, mintha semmi se történt volna. Vagy madár. Az egyetlen szabad élőlény ezen a földön. Ha úri kedve úgy tartja messze száll és ha mégis meggondolná magát csak megfordul és ugyan arra a lengő vezetékre ül vissza. Azt még az áram se bántja, az úr kegyeltje. Nézi az embereket, akik észre se veszik őt, el vannak foglalva. Kedve szottyan dalol, majd később kimegy a térre, ahol öregasszonyok szórják a morzsát. Minek sietni nem sietnek az öregasszonyok se. Nincs hová. Királyi élet. Nincs gond semmire. Had etessenek a banyák, nekik már úgy se kell. Gondolnám magamban, majd tovább költeném a félbe hagyott dalt. - Gyenge mosolyra rándult a szája, a hajába túrt és elindult az utcán, ami most a legkomorabb helynek tűnt széles e világba. - Dolgozhat az emberfia a semmiért. Élhet a semmiért? Lehet csak egy ember lenne aki ezt látja? Nem azt nem hihetem. Ha egyedül lennék az még elviselhetetlenebbé tenné az egészet.
A villamosok csikorogva fordultak az utca sarkán, a buszok és autók zaja folyamatos morajlással tölti tele az étert. Az ember elméje elviseli ezt, de rosszul. Egy-egy szirénás kocsi száguld el, benne valaki most fejezi be vagy kezdi az életét. Pétert, most ilyen gondolatok tartották rabigába és gyötörték meg úgy, hogy azt testileg nem lehetne megtenni. Senki nem figyel oda, egy férfi megy el mellette vállával meglöki. Se bocsánat se elnézés. Csak fut az orra után tovább.
- Mi ez ha nem a pokol? Mert, hogy nem az éden az is biztos.
Kevéssel Péter mellett egy csapzott figura esett ki egy romkocsma ajtaján nagy fekete bőrönddel a kezében. Kábán nézett körbe az utcába ami dugig volt emberekkel. Keserves egy pofa volt. Alig állt a lábán és ha lépett azt is csak akkor, ha biztosan egyensúlyt talált a földön. Mert, hogy a föld gömbölyű, a geodétának geoid, tehát ha nem figyel az emberfia, még a végén leesik arról. De az is lehet, hogy az igényes pesti bor ártott meg a nyomorult fejének. Arca karmazsin vörös volt orra pedig úgy terült el az arcán, mint ahogy a pöfeteg gomba a jó zsíros földű mezőn. Erősen Péterre meredt, és lassan de biztosan megindult felé.
- Hé koma. - Szólította meg a fiút, nemes nyers modorral.
- Tessék?
- Van egy szál cigid? - Ahogy ezt kimondta az arca még annál is vörösebb lett, mint volt.
- Nem, nem dohányzok.
- Mé?
- Tessék?
- Azt mondom,… - Az előbb elfogyasztott italok egy pillanatra megmozdultak benne és felféle kezdtek csúszni a nyelő csövén. Nyelt egy nagyot, hogy aminek bent kell maradni, az bent is maradjon. - …Tehát, azt mondom mé?
- Mert egészségtelen.
A furcsa idegen szemei elkerekedtek majd nagyot röhögött.
- Egészségtelen? Az élet is az koma, azt mégis éljük.
Péter elhalkult és csodálkozva nézett a férfire, hogy miféle népi gondolkodóval hozta őt össze az ég.
- Aztán iszol e?
- Azt sem.
- Akkor azért van ilyen méla pofád. - Bökött Péter arca felé az idegen. - Na koma. Egervári Károly szolgálatodra. - És nagy krumpli szedő kezét Péternek nyújtotta.
- Kis Péter. - Kapaszkodott bele Károly kezébe, aki vele együtt rázta meg a kezét.
- Van nekem még egy kis pínzem, ami azt illeti. Gyere meghívlak inni.
Péter erősen elgondolkodott, hogy az egyetemet válassza e, vagy egy kétes idegen társaságát. De Károly, már meg is indult és intett Péternek, hogy kövesse, aki jelenleg teljesen alkalmatlannak érezte magát komoly érvek felsorakoztatására, pro és kontra.
Csakhamar, egy kis belvárosi kocsma ajtajához érkezett a két újdonsült ismerős. Károly felelőség teljesen megállt, a kocsma cégérére tekintett és fujtatott egy nagyot. Aztán Péter felé fordult, hogy megvizsgálja, milyen állapotban van a gyerek. Péter szólásra nyitotta a száját, csak hogy Károly szemfüles vén rókaként megelőzte.
- Na, uzsgyi!
Ezzel a csata kiáltással lépett be a helységbe, ami kellő ösztönzést nyújthatott volna Péternek is. Csakhogy ő már meggondolta magát döntése helyességével kapcsolatba. Majd iszik egy sört, aztán odébb áll gondolta. Közben Károly a pulthoz lépett, ahol a pultos Pistaként üdvözölte, ami nem kevés meglepetést okozott Péternek. Biztos Egervári Károly István a becsületes neve. A két hatalmas kéz négy korsót fogott át és emelt fel a pultról, amikkel megindult a sarok felé. Mindketten letelepedtek.
- Szervusz Ákos! - Szólt át egy férfi a sarokból. Károly diszkréten visszaintett neki.
Egervári Károly István Ákos. Hány neve van ennek a férfinek még? Nem kellett sokat várni, érkezett egy negyedik és ötödik keresztnév is a helység két pontjából, amit Károly megértő mosollyal és az angol királynőhöz hasonlatos integetéssel fogadott.
- Magának hány neve van?
Károly felsandított a sörös korsó mögül.
- Nem mindegy a? Mindig máshogy mutatkozom be. Ez az én kis játékom. Voltam már Jackson is. - Olyan elégedett mosoly ült ki az arcára, ami csakis olyan ember engedhet magának, aki valamit a tökélyre vitt. - Amúgy se lényeg, hogy hívnak. Hívhatnak bárhogy én mindig ugyanaz a ember leszek. Édesanyám tisztességes szép magyar nevet adott nekem, de én birtoklom az összes többit is. Meg aztán az iváshoz nem név kell, hanem száj. Igyon már.
- Iszom, iszom. - Péter kapkodva az arcához emelte a korsót és cigányútra küldött, egy jó korty italt, ami hálából az orrán távozott. Az egész kocsma nézte a jelenetet, majd egyként kezdtek el nevetni.
- Sose sajnáld öcsém. - Vágott a hátára, amitől a bent maradt sör és a tüdeje egy része is majdnem kijött. - Igyál csak, igyál. Ma jó dolgod van, én állom a cehhet.
- Mit dolgozik?
- Szórakoztatom magam és mellé iszom. - Jó munka, gondolta magában Péter. - És maga? Mit csinál? - Nézett fürkészőn a fiúra Károly István Ákos és a többi.
Iskolába járok és mellé nem iszok. - Vicc? Viccnek vicc de elég gyenge. Károly se tartotta túl jónak, de azért egy kis mosolyt megengedett magának. - És miből él?
- Ebből is ,abból is. Néha ebből, néha abból. Tudja, hogy van ez.
Alkohol megtette jótékony hatását a két férfivel, nem mintha Károly erre rálett volna szorulva, de Pétert a reggeli gondolatok, még jobban kezdték nyomasztani.
- Mi a baj koma?
- Nem tudom, nem érzem magam jól a bőrömben.
- Hát vesd le.
A fiút ismét meglepte az a nyers bölcsesség, ami ebből a férfiből áradt.
- De hogyan tehetném? Csinálom kell a dolgaim, mert nem lesz belőlem senki.
Károly ízlésesen letörölte arcáról a rátelepedett sörhabot.
- Senki? Attól függ, hogy mit ért a senki alatt. Ha azt nézzük, mindannyian senkik vagyunk. Nem de?
- Hát…
- Azok bizony. Ki fog emlékezni magára, ha már nem lesz?
- Nem tudom, a gyerekeim?
- Azok lehet. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy élni kell. - Péter kérdőn nézett a férfira. - Azért szólítottam meg ma reggel, mert láttam milyen búspofát vág, mint akinek semmi se jó. Így élni? Minek?
- Én is ezt mondom.
- Nem egyre gondolunk. Nézze nekem itt van ez a kisjátékom. Ezzel is szórakoztatom magam.
- De ezt nem csinálhatja mindenki.
- Miért ne. - Húzta fel a vállát Károly. - Ha ez esik jól. Nem élünk örökké, tegye az ember, amit jónak lát. Maga csak búsul és sajnálja magát, azt mondja rossz az élet, de nem az élet rossz, hanem az ahogy éli. Nem de?
- De. De akkor is….
- Nem isszák azt olyan forrón. Figyeljen ide, addig, amíg nem látja ezt be, maga az Isten se segíthet. Engedje el magát. Mi baj lehet belőle?
- Lehet.
- Na ne vonakodjon. Igyon aztán gondolkozzon. Meglátja, hogy lehet másképpen is lenni.
Nem volt már reggel, de még csak dél se, inkább este felé járt. Péter meghányta vetette magában a dolgot, de csak nem tudott dűlőre jutni.
- No mi van? - Kérdezte Károly a fiút.
- Nem tud…
- Ernő! - Lépett be egy idős ősz hajú férfi a helységbe. Károly felállt és üdvözölte az embert. Péter csak mosolygott.
- Jöjjön ide János. - Mondta az öregnek Károly. - Hadd mutassam be új ivócimborámat. Pé…- Péter közbe vágott lábra pattant és kezét János felé nyújtotta.
- Kiskésztenyi József, örülök, hogy megismerhetem.
Károly nagyot röhögött, és kétszer a térdére csapott.
- A mindenit.
János leült közéjük, és még hajnalhasadásig folyt a jókedvű iszogatás. Hogy aztán mindhárman visszatérjenek a hétköznapokhoz.
