A minap belegondoltam, hogy mennyivel egyszerübb lenne minden, ha le lenne írva nekünk mit szán az élet, ha életünk legapróbb részletét is elolvashatnánk előre. Csak annyi lenne a feladatunk, hogy azt elfogadjuk és megpróbálunk úgy élni, vagy erősen teszünk annak ellenkezőjéért. Ha megváltoztatnánk akkor merőben más lenne minden.
lehet, hogy az előírtnál hamarabb vége életünknek, vagy rájövünk hogy mennyivel jobb lett volna az olvasott életet élni...
Előfordulhat, hogy megváltoztatni se tudnánk az előírtakat... és mivel tisztában lennénk sorsunkkal, az akármennyire is ígéretes lenne mi mindig csak jobbatt és jobbat akarnánk kihozni belőle. Az is megeshet, hogy valaki az olvasottak hatására hanyatdől és várja, hogy mind ez beteljesüljön, és ezzel nem tenne semmit, hogy elérje mind azt ami meg van írva... ezzel akaratlanul megváltoztaná az életét, így röviden megfogalmazva a gondolatmenetem. A végére rájöttem, semmi értelme nem lenne, ha tudnánk a jövőnket.
Na de mi van a múlttal? Mindannyiunknak vannak hibái, megbánt szavai, cselekedetei, ha visszalehetne menni és korigálni azokat, te mit tennél másképp?
Van aki úgy gondolja, hogy semmit, mert minden hibának fontos szerepe van. Véleményem szerint az tévhit. Hogyha az életeünk egyik legjelentéktelenebb pillanatát, ha megváltoztatnánk, akkor nem ott és úgy tartanánk ahol. Persze van olyan, amit, ha másképp tettünk volna akkor lehet, hogy más, és könnyebb lenne. DE.!
Ha nem ejtünk hibákat, mi az ami előre tol, ami kéztet a jobb életre? unalmassá válik, hisz sokan azért küzdenek, hogy az ejtett hibákat kijavítsák, vagy késöbb ne essen bele ugyan abba! Van, aki azt állítja, hogy egy-egy döntésével vagy cselekedetével az egész életére negatív bélyeget nyomott. MINDENEN lehet változtatni, minden hibát lehet korigálni, ha nem is úgy ahogy mi azt elképzeltük..., de ha elég akarat van, akkor el lehet érni az elérhetetlent is!
Balázs Anita:
Kétféle ember van: Az első minden skatulyába beleillik, idilli élet, tökéletes álmokkal, tökéletes és magasztos célokkal, ami között megtalálható a medencés, kertre néző ablakú, baldachinos ágyú hálószobás emeletes családi ház, tökéletes autókkal, minta párral, akivel havonta egyszer szeretkeznek, a pénz köti őket össze, és mintagyerekeik lesznek.
Az egész "középkorukat" egymás mellett élik le, úgy hogy utálják egymást. Elválnak, leépülnek, játék-és alkoholfüggők lesznek, majd úgy, mint ahogy megszülettek, egyedül halnak meg. Senkit nem fognak szeretni, és soha nem lesznek boldogak.
A másik típus, pedig ebből a családból a mintagyerek, akit megpróbálnak beskatulyázni, de csak egy részét sikerül; kézzel-lábbal küzd a betokosodottság és a szülei válása ellen. Teleszúratja a fülét, varrat magára, szakadt cuccokat, acélbetétest hord, azért, hogy a normákat szembeköpje, hogy ellent mondjon az egész evolúciós zsákutcának. Neki lesz egy kis rockereket bálványozó barátnője. Pedig ő a királylányát várja… Amikor megtalálja vagy időben lesz ahhoz, hogy egy minta apa legyen, és egy mintaélet tulajdonosaként éljen, vagy nem találja meg, és akkor egész életében az fogja csinálni, amit szeretne,és boldog lesz.
Nem az a mi bajunk, hogy nincs okunk boldognak lenni, hanem az, hogy félünk attól, hogy egy percig is elégedettek legyünk az életünkkel. Panaszra nincs oka az embereknek, mégis kell panaszkodnunk. A helyzet az, hogy nincs olyan, hogy valakinek boldog az élete.
A boldogság, azaz állapot, amit nagyon ritkán tapasztalsz meg és akkor is nagyon rövid időre, és a lényege az, hogy akkor minden klappol, amikor minden jó. Ez az állapot, amit mi már "boldogság"-nak, és nem "minden jó"-nak kereszteltünk tart kb. 5 percig, mondjuk félévente. Ezután a boldogság oda szarik a szobád közepére, azért, hogy utána a boldogtalanság besétáljon, beletapossa a szőnyegbe, és szaros cipővel helyet foglaljon a szobában a következő fél évre...
