Márai Sándor: Füveskönyv
Azokról, akik társaságban előadnak
Vigyáznunk kell társaságban azokra az emberekre, akik soha nem asztalszomszédjukhoz, hanem mindig az egész társasághoz beszélnek, azt akarják, hogy minden szavukat minden jelenlévő hallja, zsugorian vigyáznak arra, hogy egyetlen szavuk se guruljon asztal alá, állandóan történetkéket mesélnek, előadásokat tartanak a maguk kiválóságának bizonyítására és a társaság elbűvölésére. Az ilyen embereket kedvelik és szívesen hívják társaságba, mert elfoglalják a jelenlevők eszméletét, érdekességet és néha jókedvű hangulatot nyújtanak az egybegyűlteknek. De ezek az emberek hamis próféták: nem az fontos nekik, amit mondanak, nem is, hogy meggyőzzék azokat, akikhez beszélnek; egyes-egyedül saját hiúságuk kielégülése fontos nekik. Az ilyen emberek társaságát tanácsos gondosan kerülni.
A betegségről, általában
A betegséget azzal az alázattal kell fogadni, ahogyan a bűnös a megérdemelt és méltányos ítéletet fogadja. Mert mindig jellemünk, természetünk, indulataink és szenvedélyeink, gyöngeségeink és bűnös hajlamaink ütközéséből származik a betegség. S ha elüt a villamos az utcán, akkor is te vagy az oka: miért nem voltál még sokkal éberebb, megfontoltabb és elővigyázatosabb, mint az ellenséges világ!
Nem mondom én, hogy elővigyázattal, megfontoltsággal és önuralommal elkerülheted
a nyavalyát. A betegség a mindent teremtő és mindent pusztító életnek egyik
természetes kelléke és szerszáma. De a kivégzés módját legtöbbször magad választod.
A természet jóságos hóhér: ha akarod, a csendes elégés, lassú ellobbanás bölcs és
méltóságteljes halálnemét nyújtja neked. De ha nem viselkedsz jellemednek megfelelően – feltételezve, hogy emberséges és jó a jellemed –, lassú tűzön pirít meg. Erre kell gondolnod, mikor megtámad a betegség.
Arról, hogy megcsaljuk az orvost
Valahányszor orvoshoz mentem, nem tudtam szabadulni a kínos és megalázó érzéstől,
hogy megcsalom a derék embert, aki mestersége és emberismerete szerint, aggályosan
és gondosan, de teljesen reménytelenül foglalkozik velem. Mert mindaz, amit
ajánlhatott – az orvosságok, különféle gyógymódok, víz vagy sugár, porok és folyadékok
–, talán gyógyította vesém, májam vagy szívem, de nem gyógyíthatta azt, ami
a betegség egyetlen oka: életmódom, mely jellememből, alaptermészetemből és hajlamaimból
következik. Ezért, komolyan és udvariasan, legjobb tudásunk szerint, de
mindig megcsaltuk egymást, az orvos és a beteg. Életmódokat nem lehet gyógyítani,
s megváltoztatni is csak ideiglenesen lehet.
Ezért gondoskodik a természet, bölcsen, a betegségekről: mert a legtöbb ember
csak a nyavalya kényszerű vesztegzárában piheni ki időlegesen szenvedélyeit. „Il est
quelque fois saine d’ętre malade!” (Néha egészséges dolog, ha beteg az ember)– mondotta egy francia. A legtöbb ember elpusztulna negyvenöt éves korában, ha nem pihenne meg közben néhány hétre a betegágyban.
Arról, hogy a szívünkkel is kell élni
De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes
üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a
becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a
világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.
Az öltözködésről
Az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni.
Arról, hogy semmitől nem kell félni
Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek?
Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt
az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel
és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az
igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg
nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem
vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben.
De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod,
hogy igaz.
Arról, hogy szabadok vagyunk
Mikor a hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitől kapták ezek az
emberek hatalmukat? S mit is tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságod
vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertőző baktérium is elveheti életed, mely
törékeny és mulandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi
hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak
akkor tehet ellened valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj,
mit mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel; csak arra gondolj, hogy
szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen.
Az ellenségről
Vannak a közömbösek, a barátok, az ellenfelek, akik valamely eszme vagy meggyőződés,
vagy érdek parancsszavára harcolnak ellened. Ez az emberi élet rendje, csak
így van szép feszültsége az életnek: barátok és ellenfelek között, a közömbösök nagy
tömegében.
S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna
kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is
tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyűlöl
téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és
keresitek egymást.
Mit is tehetsz ellene? Mindenekelőtt iparkodj megérteni. Ő az ellensúly életedben.
Máskülönben suta és balog lenne életed küzdelme. Szükséged van reá. Le kell
győznöd magad, hogy őt legyőzhesd. Meg kell ismerned az igazságot, hogy igazad
legyen vele szemben. Jobbnak kell lenned, mert ő gonosznak hisz és hirdet téged.
Isten őt jelölte ki társadul a földön. Közös vállalkozásotok van, mint a bajvívóknak. Ne döfd le idő előtt; egyáltalán ne döfd le. Ő tanít meg élni, harcolni, védekezni.
Tudjad, hogy szükséged van reá.
A nőkről általában
Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te
harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást,
az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól
féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked,
mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos
és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet.
A hazáról és az államról
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges
ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld és hegy, halott
hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy,
szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki,
mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége
életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.
Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a
történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet,
személyesen is. Nem fontos, „szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és
tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az
államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni
semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak
van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek.
Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet
gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet
szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.
A lelkiismeretről
Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a
lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán.Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.”
Vagy: „Jól van.” A többi köd, füst, semmiség.
Az utazásról
Nem szabad egyedül utazni. A magányos utazó kényszermunkát végez. Csak bizalmas
és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy érzékeny és fogékony lelkű nő, egy
figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a
látnivalók színességét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül
utazni kínos, feszengő érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ.
Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út
komor varázslatának, a változásnak, emberi értelmet. A vándorévek idejében sokat
utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit.
Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalanító élményében mellettem
áll, akit figyelmeztetek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a fogadók zord magányát, a
vasutak gonosz idegbaját. Megfelelő ember társaságában a Földet is körülutazhatod, s
úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a világon át, expresszvonaton és repülőgépen is.
Arról, hogy semmi nem ijeszthet
Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot?
Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked
szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és
kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem
kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: „Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán
egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert
vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!” Ezt
senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat.
A sárgarépáról
Tapasztaltam, hogy a finomra reszelt, citromlével megöntözött nyers sárgarépa nemcsak
üdítő étek, hanem nyugtatja az idegeket, így különösen a szemidegeket. Úgy
hallottam – ezt már nem tapasztaltam személyesen –, hogy a nyers sárgarépának
egyik alkatrésze, a karotin, mindenképpen erősíti a látóidegeket, s néha megakadályoz
vakulási folyamatokat is, eltünteti a kezdődő szürke hályogot. Ez lehetséges, de
nem biztos. Ami bizonyos, hogy a citromlével öntözött nyers, reszelt sárgarépa, melyet
étkezés közben, saláta helyett is fogyaszthatunk, erősíti a szervezetet, üdít, van
benne valami hasznos és gyógyító. Bizonyos az is, hogy nem árt. Ugyanígy ajánlhatom a hámozatlan almát – ha itt az évszak, mindennap egyet – s a citrom- és narancslé bőséges fogyasztását. Észrevettem, hogy olyan években, mikor tél végén bőségesen, mindennap fogyasztottam nyers sárgarépát, citrom- és narancslevet, nem
kaptam meghűléses, fertőző betegségeket.
A szerelemről
A nő és a férfi párharcát soha ne lássad másként, mint reménytelen harcot, melyet a
legkegyetlenebb önzés és a féktelen hiúság fűtenek. A megvesztegető pillanatok, a
szelídebb élethelyzetek, az alkalmi ellágyulások ne feledtessék soha, mikor nővel
állasz szemközt, hogy harcos vagy, kinek bőrét, életét akarja az ellenfél. Harcolj lovagiasan,
de harcolj. Ha nagylelkűséggel találkozol néha, fizess nagylelkűséggel; ha
gyöngédséget kapsz, add vissza, érzelgés nélkül, gyöngédséggel, amit kaptál; ha
szenvedéllyel találkozol, válaszolj feltétlen szenvedélyességgel. De soha, egyetlen
pillanatra ne feledd, hogy minden érzelmes találkozás alján a meztelen önzés és hiúság parázslik. Parázson fekszik, aki egy nő ágyában fekszik. Bőrét odaégetheti; emberi
rangját és becsületét meg kell mentenie. Figyelj és harcolj. Ellenfelek állanak
körül, hajzatukban tollakkal, arcukon festékkel, mint a vad harcosok.
Azokról, akik csak a szájukkal nevetnek
Van egyfajta ember, aki csak a szájával nevet. Olyanok, mint a hűdöttek; mint akik
süketek, vagy a szaglásuk nem működik. Tréfálkozol jelenlétükben, az élet valamilyen
torz vagy mulatságos helyzetében elmondod véleményed, s megdöbbenéssel kell
észlelned, hogy nem érti és nem hallja egészen pontosan azt, ami a kis, alkalmi történetben
fonákul mulatságos: nevet, de csak a szájával nevet. Szíve és értelme nem
látta át a helyzet mélyen fonák nevetségességét. Udvariasan nevet, fogait vigyorítja.
De a szíve soha nem nevet. Ezek a komor vigyorgók tudnak félelmesek lenni. Ne
tréfálj velük. Mikor az életre mutatsz, válaszuk annyi, hogy kimutatják agyarukat.
Arról, hogy a betegség pihenés
Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A betegség,
a francia költő szavával, nemcsak a szegények utazása, hanem a szegények
nyaralása, téli Rivierája, Tátrája és Egyiptoma is. A lázas kedélyekre a betegség igazi
lázat küld, hogy kissé megnyugodjanak. A becsvágyó és kielégületlen ámokfutó, aki
– mint Kleist, a költő – „váltogatja a városokat, mint a lázbeteg a vánkosokat”, csak a
betegágyban eszmél igazi vágyaira, reménytelen szenvedélyeire.
A betegség pihenés is, ez közhely. Ezért előzd meg a természet parancsát, a
kényszerű betegszabadságot, s iktass életed iramába apró, mesterséges betegségeket,
hogy megpihenjél. Makkegészségesen őrizd néha egy napon át az ágyat. Farkasétvágyad
van, a szöget is megrágnád: koplalj önként egy-két napot. Szíved nem zsörtölődik
még a nikotin miatt: jutalmazd meg azzal, hogy parancsoló szükség nélkül abbahagyod
három napra a cigarettát. A szervezet oly hálás a legcsekélyebb figyelemért!
S ezek az apró, mesterséges, a betegség parancsa nélkül felidézett betegségi és gyógyítási állapotok, önkéntes diéták, megvonások és pihenések felérnek egy keleti úttal vagy egy vakbélműtéttel. Kíséreld meg. Csodákat látsz majd.
A várakozásról
Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra – legyen az nő vagy férfi,
barát vagy idegen –, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát
jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy
sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez. De ne nyújts többé alkalmat a másiknak, hogy megvárakoztasson. Mert az emberek nyegleségből és gyávaságból is sértegetik egymást. A várakoztatás is ilyen nyegle sértés.
Minden, minden dolgodban maradj másodpercre pontos. Nem lehetsz olyan fáradt,
szomorú, kedvetlen, hogy az udvarias pontosság törvénye ellen vétkezzél. A
pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő
ember kötelessége. Elsőrendű ember az, aki érdek nélkül pontos. A lomha, a nyegle,
a frivol ember mindig késik. Az ilyen ember végül is lekésik az élet nagy találkozójáról: önmagának megismeréséről.
