Johann Wolfgang von Goethe

Tündérkirály

Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi , lován viszi kisfiát.
Úgy védi takarja : ne vágja a szél,
átfogja a karját,ne érje veszély.

"Fiam , miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
- Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng...
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem ,gyere indulj velem :
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékot ám
S ad rád aranyos ruhákat anyám. "

- Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj :
a száraz lomb közt zizzen a szél. "

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon, -
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
majd álomba ringat gyönge kezük. "

- Hát nem látod... ott - nem látod, apám :
a tündérlányok már várnak reám. -
" Fiam , fiam , én jól látom: amott
a nedves fűzfák törzse ragyog. "

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e vele, vagy elvigyelek?
- Édesapám, ne hagyj... ne- megállj :
megragad- elvisz a Tündérkirály...

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.