Balázs Anita:

Kétféle ember van: Az első minden skatulyába beleillik, idilli élet, tökéletes álmokkal, tökéletes és magasztos célokkal, ami között megtalálható a medencés, kertre néző ablakú, baldachinos ágyú hálószobás emeletes családi ház, tökéletes autókkal, minta párral, akivel havonta egyszer szeretkeznek, a pénz köti őket össze, és mintagyerekeik lesznek.

Az egész "középkorukat" egymás mellett élik le, úgy hogy utálják egymást. Elválnak, leépülnek, játék-és alkoholfüggők lesznek, majd úgy, mint ahogy megszülettek, egyedül halnak meg. Senkit nem fognak szeretni, és soha nem lesznek boldogak.

A másik típus, pedig ebből a családból a mintagyerek, akit megpróbálnak beskatulyázni, de csak egy részét sikerül; kézzel-lábbal küzd a betokosodottság és a szülei válása ellen. Teleszúratja a fülét, varrat magára, szakadt cuccokat, acélbetétest hord, azért, hogy a normákat szembeköpje, hogy ellent mondjon az egész evolúciós zsákutcának. Neki lesz egy kis rockereket bálványozó barátnője. Pedig ő a királylányát várja… Amikor megtalálja vagy időben lesz ahhoz, hogy egy minta apa legyen, és egy mintaélet tulajdonosaként éljen, vagy nem találja meg, és akkor egész életében az fogja csinálni, amit szeretne,és boldog lesz.

Nem az a mi bajunk, hogy nincs okunk boldognak lenni, hanem az, hogy félünk attól, hogy egy percig is elégedettek legyünk az életünkkel. Panaszra nincs oka az embereknek, mégis kell panaszkodnunk. A helyzet az, hogy nincs olyan, hogy valakinek boldog az élete.

A boldogság, azaz állapot, amit nagyon ritkán tapasztalsz meg és akkor is nagyon rövid időre, és a lényege az, hogy akkor minden klappol, amikor minden jó. Ez az állapot, amit mi már "boldogság"-nak, és nem "minden jó"-nak kereszteltünk tart kb. 5 percig, mondjuk félévente. Ezután a boldogság oda szarik a szobád közepére, azért, hogy utána a boldogtalanság besétáljon, beletapossa a szőnyegbe, és szaros cipővel helyet foglaljon a szobában a következő fél évre...